Eltemették Hinterauer Lászlót

Keszthely - Végső nyugalomra helyezték Hinterauer Lászlót, Keszthely egyik meghatározó személyiségét. Televíziónk és a Vajda János Öregdiákok Egyesületének alapító tagját a Szent Miklós temetőben kísérték el utolsó útjára.

Családtagok, rokonok, barátok, ismerősök gyűltek össze a Szent Miklós temetőben, hogy búcsút vegyenek a december 5-én, súlyos betegség után elhunyt Hinterauer Lászlótól.

Hinterauer László 1935-ben született Brassóban, Keszthelyre 1945 után költözött családjával. Tanulmányait az egykori Premontrei Gimnáziumban kezdte, de már Vajdásként érettségizett. Az 56’-os forradalom után tanult szakmájában dolgozott, mint dekoratőr, kirakatrendező, később belsőépítész vizsgát is tett.
1995-ben a Goldmark Károly Művelődési Központból vonult nyugdíjba. 2000-ben bejegyezték a Fontos Emberek Lexikonjába.

A temetésen lánya, Hinterauer Csilla mellett, Cséby Géza a Goldmark Károly Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója méltatta munkásságát, szorgalmát és személyiségét.

Hinterauer László tevékenyen részt vett az 56-os forradalom emléke előtt tisztelgő, keszthelyi Fehér Ember szobor 2006-os felállításában.


 

Városi Televízió Keszthely (Hársfalvi Ákos-Németh Sándor)

 

 

A " Fehér Ember" 1956 október

"Fehér Ember" 2006 október

2010-ben „Keszthely Város Szolgálatáért” kitüntetést vehetett át elismerve a város hírnevét öregbítő, annak érdekében kifejtett kiemelkedő munkásságát.

Romló egészségi állapota ellenére is tervezett, ahogy egyik utolsó interjújában mondta: „Én nem tudok leülni, jó öreg vagyok az rendben van, nem tudom abbahagyni.